Bundázott hal

2012-11-29
Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek
  • Várható: Bundázott hal 4 főre
  • Felszolgálás: 4 fő
  • Előkészületi idő: 5perc
  • Elkészítési idő: 35perc
  • Kész: 40perc

Hozzávalók:

  • 4, lehetőleg szálkamentes, bőr nélküli halfilé (egyenként kb. 12 dkg)
  • 1 kiskanál só
  • fél mokkáskanál őrölt bors
  • 1 evőkanál mustár
  • 4 közepes burgonya
  • 8 dkg liszt
  • bő olaj (a sütéshez)
  • 1 db citrom (a díszítéshez)

Tipp:

Ehhez az ételhez a süllő-, a fogas- vagy a pisztrángfilé a legalkalmasabb, de jó hozzá a fagyasztott tengeri hal is. Utóbbit kissé ki kell nyomkodni és leszárogatni, nehogy sütés közben szétessen.

Elkészítés:

Lépés: 1

A halat besózzuk, megborsozzuk, mustárral leheletvékonyan megkenjük.

Lépés: 2

A burgonyát megtisztítjuk és lereszeljük. Alaposan kinyomkodjuk (az így nyert burgonyalevet igyuk meg vagy adjuk leveshez, mert nagyon egészséges). Ez a művelet azért fontos, mert ha túl vizes a burgonya, nem tapad a halra, ami pedig rátapad, sütéskor leválik róla.

Lépés: 3

A megfűszerezett halat lisztbe hempergetjük, majd a burgonyába forgatjuk, amit kissé rá is nyomkodunk. Ahhoz, hogy a hal szép aranybarnára süljön, ne égjen meg, de a nem elég forró olajtól a bundája se váljon le, nagyon figyelni kell a sütésére. Ezért a reszelt burgonyából 1-2 szálat dobjunk az olajba. Ha följön az olaj tetejére és sülni kezd, akkor jó; belerakhatjuk a halszeleteket. Oldalanként 2-3 percig sütjük, végül szalvétára szedve lecsöpögtetjük.

Lépés: 4

Majonézes almával tálaljuk, ami úgy készül, hogy a meghámozott, kockákra vágott gyümölcsöt majonézbe keverjük, és kisebb darabokra tépett salátalevelekkel gazdagítjuk.

Gasztro Trend - gasztronómiai online magazin..

Még több a Szakácsról »
Átlag értékelés

(0 / 5)

0 5 0
Értékelje a receptet

0 ember értékelte ezt a receptet

Hasonló receptek:
  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Bodzavirág borpongyolában

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Körte fehérborban, szőlőlevelekben

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Gyömbérhab

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Szedermártás főzés nélkül

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Szedermártás

Tápérték információk

A feltüntetett információk egy adagra értendők.

  • Energia

    420 kcal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kókuszos hárommiatyánkos süti
Kókuszos hárommiatyánkos süti

Azoknak ajánlom elkészíteni, akik mindig időhiányban szenvednek, mert ez olyan egyszerű, gyors sütemény, amely összeállítható annyi idő alatt, míg az ember három miatyánkot elmond.

Close