Lecsó
2012-11-11- Várható: Lecsó 4 főre
- Felszolgálás: 4 fő
- Előkészületi idő: 15perc
- Elkészítési idő: 25perc
- Kész: 40perc
A lecsó a magyar konyha egyik alap étele, ráadásul azok is fogyaszthatják, akik nem szeretik a nehéz, húsos ételeket. Miután a lecsó friss zöldségekből, kevés olaj hozzáadásával készül, még egészséges ételnek is mondhatjuk. A következőkben a lecsó alap változatát fogjuk bemutatni, amelyet bátran tovább lehet gondolni.
Hozzávalók:
- 1 kg paradicsom, meghámozva, felkockázva
- 1 kg zöldpaprika, vékony szeletekre vágva
- 1/2 kg vöröshagyma, apróra vágva
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- őrölt pirospaprika
- őrölt kömény
- 3-4 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- olívaolaj
- sör
Elkészítés:
Lépés: 1
Először egy kevés olívaolajon pirítsuk üvegesre a vöröshagymát, majd ha megpirult, akkor a tűzről lehúzva szórjuk meg a pirospaprikával. A paprikát és a paradicsomot is tegyük bele az edénybe, és tegyük vissza az ételt a tűzre.
Lépés: 2
Fűszerezzünk, és erős tűz fölött süssük meg a lecsót. Ez alatt azt értem, hogy erős lángon, sűrű kavargatás mellett pirítsuk a zöldségeket, véletlenül se fedő alatt pároljuk. A fokhagymát csak a főzés utolsó pillanataiban adjuk hozzá a lecsóhoz.
Lépés: 3
Vizet ne öntsünk a lecsóhoz, ha a zöldségek lepirulnának, akkor egy kis sör segítségével pótoljuk a folyadék tartalmat.
Lépés: 4
Ha elkészült a lecsónk, akkor friss fehér kenyérrel, esetleg főtt rizzsel tálaljuk. Ha sör került a lecsóba, akkor bártan fogyaszthatunk mellé is.
Átlag értékelés
(5 / 5)
2 ember értékelte ezt a receptet