Grillezett csirkemell

2013-08-22
Grillezett csirkemell
  • Várható: Grillezett csirkemell 4 személyre
  • Felszolgálás: 4 fő
  • Előkészületi idő: 15perc
  • Elkészítési idő: 15perc
  • Kész: 30perc

Annak, aki még nem próbálkozott grillezéssel érdemes először csirkemellet sütnie, mert ezzel a husival nagyon könnyű bánni. A csirke hamar átsül, de könnyen kiszáradhat, de ha erre figyelünk ezen kívül semmi eget rengető nincs az elkészítésében.

Hozzávalók:

  • 4 db egész csirkemell filé
  • bors
  • fél citrom leve
  • 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 2-3 csipet friss rozmaring
  • olívaolaj

Elkészítés:

Lépés: 1

Először néhány evőkanál olíva olajból, a citromléből, a fokhagymából és a rozmaringból készítsünk páclevet, amelyben néhány óráig pihentessük a csirkemelleket.

Lépés: 2

A bepácolt húst sózzuk-borsozzuk, majd grillen, vagy grillserpenyőben (erős láng fölött) süssük ki. Erős hőkezelés mellett elegendő a csirkemellek mindkét oldalát 3-3 percig sütni, mert különben könnyen kiszáradhatnak.

Lépés: 3

Miután a csirkemell íze semleges, érdemes kreatívan fűszerezni, de figyeljünk arra, hogy ne használjunk sokféle fűszert, mert elnyomhatják egymás ízét.

Tipp:

A grillezett csirkemellet friss saláta mellé kínáljuk, de nagyon finom szendvicset is lehet belőle készíteni, de csíkokra vágva akár cézár salátába is tehetjük.

Gasztro Trend - gasztronómiai online magazin..

Még több a Szakácsról »
Átlag értékelés

(3.7 / 5)

3.7 5 7
Értékelje a receptet

7 ember értékelte ezt a receptet

Hasonló receptek:
  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Bodzavirág borpongyolában

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Körte fehérborban, szőlőlevelekben

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Gyömbérhab

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Szedermártás főzés nélkül

  • Gasztro Trend - nem csak ínyenceknek

    Szedermártás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kakaós-túrós brownie
Kakaós-túrós brownie

A kézmeleg vajat összekeverjük a kakaóporral.

Close